Oldal kiválasztása

Megbízható kapcsolat az informatikában


Nekünk az AD Csoportnál az a célunk, hogy közelebb hozzuk az IT területén dolgozó szakembereket egymáshoz. Hisszük, hogy a digitális világban is megőrizhetőek az emberi értékek. Ennek jegyében kívánunk megbízható partnerei lenni az informatikai piac résztvevőinek.

Szakterületeink

RÓLUNK

Az AD Csoport Kft. egy 2005 óta sikeresen működő fejlesztő és tanácsadó cég, melyet a Bisnode nemzetközi cégminősítő is elismer. Csapatunk személyre szabott IT tanácsadással, egyedi szoftverfejlesztési megoldásaival és erőforrás biztosítással segíti multinacionális-, nagy- és közepes vállalatok illetve mikro- és kisvállalatok, start-up cégek valamint az államigazgatás területén tevékenykedő ügyfelei fejlődését.

Büszkék vagyunk rá, hogy a hozzánk forduló munkakeresők számára olyan minőségű szolgáltatást tudunk nyújtani, amely megkönnyíti az álláskeresést és a sikeres elhelyezkedést. A munkaerő-közvetítésben szerzett tapasztalataink segítségével támogatjuk a jelöltjeinket, hogy felkészülten tudjanak helyt állni az interjúikon, és ezzel egy újabb fontos lépést tegyenek az általuk választott karrierúton.

Elmondhatjuk magunkról, hogy az IT piac széles spektrumát lefedjük, mind az ügyfeleink tevékenységi körét, mind a velünk kapcsolatban lévő jelöltek szakmai hátterét és szakági tapasztalatait tekintve. Ennek köszönhetően alternatívával tudunk szolgálni az ügyfeleink irányából érkező megkeresésekre, valamint a pozícióváltásban gondolkodó szakemberek keresési preferenciáira.

MÉRFÖLDKÖVEK

  

Az AD Csoport története röviden:

 

2017: Az AD Csoport Kft. bekerül Magyarország legmegbízhatóbb cégei közé. (TOP 0,63%)

2016: Nagyobb irodába költözünk és létszámban is bővülünk.

2014: Az AD Csoport Kft. a legmegbízhatóbb magyar cégek közé kerül (TOP 1,75%.).

2012: A ProfJava (profjava.com) bevezetése.

2005: Az AD Csoport Kft. megalapítása.

Miért mi?

Ügyfeleknek:

KIÁLLTUK AZ IDŐ PRÓBÁJÁT
Cégünk több mint 10 éve van jelen az IT piacon. Ez alatt az idő alatt sikerült megfelelő mennyiségű tapasztalatra és kapcsolatrendszerre szert tennünk, amellyel kiszolgálhatjuk az ügyfeleink igényeit.

MEGBÍZHATÓSÁG
2014 óta sorozatosan kiérdemeltük a svéd hátterű nemzetközi cégminősítő Bisnode csoport magyar tagjától az AA, és 2017-ben az AAA minősítést. Ezzel bekerültünk a magyar cégek legmegbízhatóbb 1%-a közé.

HOSSZÚ TÁVÚ KAPCSOLATOK
Ügyfeleinkkel hosszú távú, stratégiai együttműködésekre törekszünk, hogy ezzel nyújtsunk számukra stabil hátteret a növekedéshez. Tapasztalataink alátámasztják, hogy az igények mélyebb megismerése előnyös a személyre szabott szolgáltatások kialakításánál.

KISEBB CÉG, NAGYOBB PRECIZITÁS
Megkülönböztetett figyelmet fordítunk arra, hogy a munkánk minősége kiemeljen minket a hasonló profilú cégek sorából. Ezzel az attitűddel érdemeltük ki ügyfeleink elismerését, és bizalmát.

Jelölteknek:

SZAKMAISÁG, RELEVÁNS MEGKERESÉSEK
Neked is tele a “hócipőd” az olyan megkeresésekkel amik nem vágnak a profilodba? Mi igyekszünk a szakmai hátterünket is fejleszteni, hogy személyre szabott és számodra releváns pozíciókkal segítsünk Téged a karrierutadon. 

VISSZAJELZÉSEK
Ha az interjúdnak nem csak az eredménye érdekel, hanem a részletek is, akkor a legjobb helyen jársz. A velünk folytatott interjúk része a részletes visszajelzés, ami segít teljesebb képet kapni önmagadról.

KONSTRUKTÍV KRITIKA
Többször előfordult már, hogy úgy érezted, jól sikerült egy interjúd, de mégsem kaptál ajánlatot, vagy nem olyat amilyet vártál? Ennek több oka lehet. Mi azzal tudunk segíteni, hogy megmutatjuk azt is, amit más nem, és szükség esetén tanácsot adunk, hogy sikeresebb legyél a további interjúidon.

EMBERI ÉRTÉKEK
Ha érdekel a digitális világ, és foglalkoztatnak az új technológiák, de nem szeretnéd, hogy Téged is egy cserélhető alkatrésznek tekintsenek, akkor meg fogjuk találni a közös hangot. A szakmaiság mellett fontos számunkra az emberközpontú hozzáállás.

Kapcsolat

AD Csoport Kft.

Iroda: 1122 Budapest, XII. ker. Csaba utca 7B. 2.em. 2.

E-mail: [email protected]

Tel.: +36/30-411-9668

KUTATÁS FEJLESZTÉS pályázat

 

Kedvezményezett neve AD CSOPORT Kft.
Projekt címe KKV-k digitalizációját támogató szoftver létrehozása
Projekt kezdési dátuma 2021.07.01.
Projektazonosító 2020-1.1.1-KKV-START-2021-00448
Szerződött Támogatás mértéke 18.368.940Ft
Támogatás mértéke 60%